25. fejezet

„- Miért álltál meg, SoHee? – fürkészte kíváncsian Mark a lány arcát.”

SoHee már nem tudott válaszolni a bátyja kérdésére, hirtelen sötétség borult elméjére és hűvös fuvallat kezdte átjárni a testét. Egy rideg kar szorított derekára, miközben erős szédülést érzett, végül teljesen megszűnt a kapcsolata a külvilággal.

Hűvös ujjbegyek értek SoHee arcához, amitől a lány összerezzent, és sietve nyitotta fel szemeit. Rémülten nézett maga elé, majd aprókat pislogva próbálta megfejteni, hová került, egyáltalán ugyanaz-e a nap van még, vagy már eltelt akár egy teljes hét, azonban semmi nem volt ismerős a számára. Egyedül találta magát a szürke falak között, szájához kapott, ahogy elfogta őt rátörő zokogása. SoHee nem mert moccanni, de még sóhajtani sem, pusztán gubbasztott a kicsiny matracon és várta, hogy véget érjen a rémálom. S újra Mark mellett pihegjen egy hosszú párnacsata után.

- Nem kell félned – szólalt meg egy hang SoHee-től nem messze, ám mégis a falakon belül.

- Hah? – nyelt egy nagyot ijedtében, de még mindig nem akart mozdulni.

- Mi a neved? – hallotta kicsit közelebbről a mély hangot, viszont SoHee képtelen volt megszólalni. – Hogy’ kerültél az Erdőbe?

SoHee fejét nem mozdítva igyekezett kifürkészni a hang tulajdonosát, szemeit megállás nélkül forgatta, de a félhomályban nem tudta kivenni egyetlen árny alakját sem. Csak halk szuszogás volt, ami visszaverődött a márványról, ezzel még jobban félelmet keltve SoHee-ben. A lány összébb húzta magát a fekhelyen, s azon küszködött, hogy minél inkább láthatatlan maradjon.

- Érted, amit mondok? – kérdezett ismét a kísérteties hang.

- Uhm. – SoHee újabb méretes gombócot tuszkolt le a nyelőcsövén, mire csak egyetlen határozatlan bólintással felelt.

- Hogy’ hívnak? – hallotta meg a háta mögött a zimankós hanghullámot.

- Én. Uhm. Én. A nevem. Uhm – SoHee újra és újra letuszkolt egy méretes gombócot a nyelőcsövén, közben megpróbált úrrá lenni rémületén. – SoHee. SoHee Tuan – motyogta.

- SoHee – ismételte alig hallhatóan. – Igazán bájos név.

S ezzel végigsiklott a lány arcélén egy hűvös tenyér, lassanként alakot öltve SoHee előtt. A lány hirtelen felült a matracon, felhúzott térdein átfonta mindkét karját, homályos tekintettel vizslatta az előtte megjelenő ismeretlent. Egész testében rettegett, magában azért könyörgött, hogy véget érjen a rémálom, vagy akár az élete, s vagy legalább még egyszer utoljára láthassa a bátyját.

- Hol. Uhm. Hol vagyok? – hebegte néhány perccel később, amikor az idegen leguggolt hozzá, lila íriszei furcsán barátságosnak tűntek.

- A saját lakrészemben. Egy kísértetkastélyban. Az erdő legmélyebb és legsötétebb bugyrának legtávolabbi szegletében – felelt higgadtan, keskeny ajkaira halvány mosoly ült ki.

- Hah? – SoHee megrémült a hallottaktól, még kisebbre húzta össze magát.

- Csak vicceltem – kuncogta elégedetten, de a lány képtelen volt elmosolyodni és tréfálkozni. – Nah? Ennyire félsz tőlem? – biccentette kissé oldalra a fejét, ahogy elkomolyodott.

- Ühüm – bólogatott parányikat. – Félek. Nagyon – hebegte.

- Nem kell. Nem bántalak – simított végig újra SoHee arcélén, aki válaszul megrázkódott az érintéstől.

- Miért...? Mit... Mit keresek... Itt? – dünnyögte remegő hangon.

- Baj? Talán baj, hogy idehoztalak? – kérdezte megértő hangszínen, már amennyire egy Démonnak tűnő Lény megértő tud lenni.

- Miért? Miért... hoztál... ide? – forgatta körbe a fejét SoHee, a szürke falak meglepően kezdtek meghitté válni, kiváltképp a sorban felgyúló gyertyafények és a melegséget nyújtó tűz, mely a kandallóban lobbant lángra. – Hol vagyok?

- Mondtam már – kuncogta. – A lakrészemben.

- Kísértetkastélyban? – pislogott nagyokat.

- Nem – megrázta a fejét. – Egy kastély ugyan, ez igaz, de nem kísértetek lakta. Csak én vagyok itt a hű szolgámmal. Van kedved itt maradni? – SoHee torkán akadt a következő lélegzetvétele, fogalma sem volt róla mégis mit válaszoljon az idegen kérdésére. – Egyébként a nevem KiBum, és Démon vagyok.

* * *

- Nem csak egy Angyal és egy Vámpír tud izgalmas páros lenni – kacsintott HoSeok BaekHyunra, aki csak aprókat pislogott válaszul.

- Hah? – mutatott magára BaekHyun. – Mármint én meg egy Teremtmény? – hebegte.

- Akár – kuncogta HoSeok. – De láttam, miként néz egymásra egy Tündér és egy Vérfarkas. – BaekHyun torkán akadt a következő nyelése, ahogy egyetlen szó megütötte a fülét.

BaekHyun már csak tátogta a folyton eszébe jutó nevet, maga sem akart hinni a saját fülének, hiába volt biztató HoSeok szempárja. Noha a Vérfarkas pusztán a lehetséges kapcsolatokat taglalta BaekHyunnak, azonban a Vándorok Vezetője sokkal tovább gondolta ugyanazt az elméletet, amivel a Vérfarkas állt elé. Kezdte azt hinni, hogy HoSeok tökéletes célzattal intézte hozzá a szavait. Összeszedte kissé kusza gondolatait, majd maga felé fordítva a Vérfarkast, mélyen a Lény szemébe nézett, s kicsit oldalaztak pár lépést.

- HoSeok – szólította meg halkan. – Kérdezhetek valamit?

- Mit szeretnél tudni, Vándor? – biccentette oldalra a fejét.

- Az a Tündér – kezdett bele némiképp idegesen.

- Milyen Tündérre gondolsz, BaekHyun? – érdeklődött kíváncsian.

- Az a Tündér, akiről az előbb beszéltél. A Vérfarkassal. Rá gondoltam.

- Oh, hogy Ő. – HoSeokból egy mélyről jövő sóhaj szakadt fel, amikor felidézte korábbi szavait, és egyben friss emlékeit is. – Ismered tán azt a Tündért? – kérdezett ezúttal a Vérfarkas.

- Te tudod, hogy hol találhatom meg? – BaekHyun hangja reménykedőn csengett, már-már azt vélte, hogy HoSeok a kulcs MeeYunhoz.

- Miért keresed azt a Tündért? – HoSeok hátrébb lépett BaekHyuntól, fejében megannyi gondolat kezdett cikázni BaekHyun túlzott érdeklődése láttán.

- Muszáj őt megtalálnom, HoSeok – lépett vissza a Teremtményhez, aki újabb három lépést hátrált a Vándorok Vezetőjétől. – Miért távolodsz tőlem, HoSeok? – értetlenkedett.

- Miért keresed azt a Tündért, Vándor? – HoSeok azonnali választ várt a Vándorok Vezetőjétől, s nem tágított addig, míg BaekHyun egyértelmű felelettel nem szolgál a számára.

- Nem akarom bántani – reagált.

- Miért keresed Őt, BaekHyun? – faggatta egyre ridegebb és barátságtalanabb hangon. – Felelj, Vándor! Miért akarod tudni, hogy hol találod meg azt a Tündért? Talán van valami közöd hozzá?

BaekHyun nyelt egy nagyot, majd egy mély levegőt véve lehajtotta fejét, és lassan mesélni kezdett. Sorban elregélt mindent HoSeoknak, egészen MeeYunnal való találkozásától kezdve, mindaddig, míg a keresésére nem indult. A Vérfarkas türelmesen végighallgatta a Vándorok Vezetőjének hosszú és mindenre kiterjedő monológját, majd visszalépve hozzá mindkét tenyerét BaekHyun vállára simította.

- Tudom, hogy hol találhatod meg a Tündéredet – szólalt meg alig hallhatóan.

- Valóban? Nem csak a bolondját akarod járatni velem, HoSeok? – Könnyek szöktek BaekHyun tekintetébe, ahogy a kéklő íriszbe nézett.

- Annak a Tündérnek, akit keresel az egyik szeme méregzöld színű? – BaekHyun parányit biccentett a kérdés hallatán. – Ébenfekete hosszú haj hull a vállaira, valahányszor megfordul? – A Vándor újfent bólintással felelt. – Retteg mindenkitől, aki csak közeledni próbál felé? Nem bízik meg senkiben sem? Védekezik, hogy ne ártson másnak saját magán kívül?

- MeeYun – pihegte elhalón BaekHyun. – Hol van MeeYun? – BaekHyun szeméből útjára indult az első könnycsepp, ahogy tudatosultak benne a Vérfarkas szavai.

- Nem tudom, hogy pontosan hol van most, de megmutathatom, hol volt az elmúlt éjszakáig. Ahogyan tudom azt is, hogy ki vigyázza minden lépését. – HoSeok teljesen BaekHyun fölé magasodott, ahogy büszkeség öntötte el saját fajtáját ismerve.

- Ki? Kivel van MeeYun? – dünnyögte mély döbbenetben. – Áruld el nekem, kérlek, Hatalmas Teremtmény! – BaekHyun gondolkodás nélkül térdelt le HoSeok előtt, s hamar követte is őt LuHan is, amikor mögé ért. – Kérlek, Teremtmény, szánd meg szerény vándori létemet, engedj könyörgésemnek, és áruld el, hol találhatom Szeretett Lényemet.

- Nem kell könyörögnöd, Vándor – HoSeok mosolyogva hajolt le BaekHyunhoz, majd állította is fel a Vándorok Vezetőjét. – Elviszlek a Barlanghoz, Vándor, de tudnotok kell, hogy az utunk nem lesz zökkenőmentes. A Vérfarkas Erdeje nem játszótér – nézett végig a kicsiny csapaton, megállva AhYoung vékony alakján. – Készek vagytok feláldozni magatokat bármelyik Társatok életéért cserébe?