23. fejezet

- Gyertek velem a faluba, és ott mindent megtudhattok! – kuncogta a Jackson nevet viselő Kobold.

- Mindent? – méltatlankodott DongHae, közben megfontoltan EunHyuk mögé lépett.

- Mindent, amit tudnotok kell. – Ezzel Jackson leengedte a karját, majd miután teljesen elsötétült a varázsgömb, visszarejtette azt táskája mélyére.

Jackson nem tétovázott tovább, feljebb húzta a vállpántot batyuján, még egy játékos vigyort engedett Mark felé, aki még mindig kissé aléltan figyelte a Kobold minden rezdülését, majd Jackson hirtelen köddé lett. Elsőként Mark mozdult, ahogy tudatosult előtte a Teremtmény hiánya, szinte félre lökte társait, ahogy előrébb lépett, tekintetével megállás nélkül kutatva a Kobold után.

- Hova lett?! – kérdezte zihálva.

- Mark? – szólalt meg elsőként EunHyuk barátja kétségbeesett arcát látva. – Mark? Jól érzed magad?

- Hova lett? – ismételte meg aggodalommal teli kérdését. – Utána kell mennünk! Nem tűnhet el! – fakadt ki egyre ingerültebben, barna szempárja lassanként váltott kékesszürke színre.

- Mark, csillapodj le inkább – intette őt EunHyuk, ahogy közelebb araszolt a Hibridhez. – Csillapodj, mert a szívbajt hozod a húgodra.

- Meg kell őt találnunk! – emelte feljebb hangját, megrémisztve ezzel az értetlenül álló lányt, aki DongHae vállaiban talált biztos kapaszkodót.

- Mark! – eresztette ki hangját EunHyuk is, s egy mélyebb morgással is igyekezett figyelmeztetni a tébolyodott Hibridet. – Mark, ne akard, hogy elveszítsem a fejem, mert abból nem sül ki jó! – morogta.

- Ejnye, Hibrid, hát szabad ilyet? – érkezett Mark háta mögül egy búgó hang. – Máris hiányoznék neked, Hibrid? – kuncogta elégedetten.

- Hah?! – kapta fejét a kérdés irányába Mark, de senkit nem látott, ahogy megfordult. – Hol vagy? – kérdezte a tájat fürkészve, SoHee lassanként kezdte azt hinni, hogy Bátyjának végleg elment a józan esze.

DongHae rezzenéstelen arccal, ám mégis árgus szemmel figyelte EunHyuk mozdulatait. Várt. Türelmesen várta, miként reagál barátja Mark ténykedéseire, s kész volt bármikor ugrani, hogy mindkettejüket megfékezze, mielőtt még olyat tesznek, amit maguk is megbánnak. Nyugodtan szedte levegőjét, SoHee-vel ellentétben, aki könnyeivel küszködve kapkodta az oxigént, s fokozatosan került az ájulás szélére. Bátyja állapotát látva folyton kérdezgette magától, hogyan is segíthetne rajta, de emberi mivolta ugyancsak kevés lehetett egy Hibriddel szemben. Ezt SoHee pontosan tudta. Óvatosan fordította tekintetét DongHae-re, szinte már könyörgött a Vámpírnak, tegyen valamit mindannyiuk érdekében.

- Minden rendben lesz, SoHee – suttogta DongHae, tökéletesen olvasva a lány gondolataiban.

- Féltem a bátyám életét – motyogta könnyes hangon.

- Nem kell aggódnod, SoHee, Mark soha nem lenne képes bántani téged – nyugtatgatta SoHee-t a Vámpír.

- Szerinted nem kellene odamennem? – kuncogta a korábbi hang, ezúttal DongHae mögött, de a Vámpír nem volt annyira humoros hangulatban, hogy erre mosolyogva reagáljon.

Gyorsaságának köszönhetően, DongHae könnyed mozdulattal ragadta meg a Kobold bal felkarját, majd egy szempillantással később hosszú ujjai már Jackson lüktető nyakán pihentek, s apránként kezdték elzárni a levegője útját. SoHee teljes döbbenetben állt DongHae mellett, fogalma sem volt róla, mit tegyen. Felsikítson, aztán lélekvesztve meneküljön az Erdőben? Egyáltalán, merre van az otthona? Merre induljon, hogy ne botoljon újabb Lényekbe, akik az életét vehetik? SoHee földbe gyökerezett lábakkal, kistányér méretű szemekkel nézte, ahogy a Vámpír szuszról szuszra szorítja ki a lelket a Koboldból.

- Ne bántsd! – kiáltott fel Mark, ahogy kitisztult az elméje, és végre a környezetét is látta maga körül, nem csupán a Kobold játékos és kaján vigyorát.

- Talán félted az életét, Hibrid? – sandított a háta mögé DongHae, fikarcnyit sem lazítva ujjai szorításán.

- Vám. Pír – nyöszörögte Jackson a fogás alatt, küszködve az ájulással. – Kér. Lek.

- Nocsak? – keserű és veszélyes mosoly rajzolódott DongHae keskeny ajkaira. – Talán féltenéd a saját életedet, Kobold? – Jackson újabb nyöszörgéssel válaszolt. – Most nem vagy annyira vicces, hogy bolondot csinálj a barátomból? – szűrte fogai között elégedetlenül.

- DongHae – lépett a Vámpír mögé EunHyuk, tenyereit annak vállaira vezetve. – Ereszd el a Koboldot, kérlek – súgta megértően. – Tudom, hogy csak minket akarsz védeni. Köszönöm, DongHae. Most már tudom, bármikor számíthatok rád.

* * *

- Mi van, ha már benne van a méreg?! – fakadt ki JongIn idegesen. – Ha már nem tudunk mit tenni, és AhYoung ennek a Vérszívó dögnek az áldozata lett. Mi lesz akkor a húgommal? Mi történik vele? – faggatta szüntelenül a Vándorok Vezetőjét, HoSeok ismét hátrébb lépett a társaságtól, mikor a Hold felbukkant a Horizonton.

- HoSeok? – szólította nevén a Vérfarkast LuHan, felfigyelve a távolodására. – Jól érzed magad, HoSeok? – emelte fel kezeit segítőkészen. – Nem fenyeget semmi veszély, nem kell átváltoznod. AhYoung jól van – győzködte az aggályoskodó Vérfarkast a Vándor.

- Eszedbe se jusson, kutya, hogy a húgom bőrébe mélyesztheted az undocsmány fogaidat! – fenyegetőzött JongIn. – Hallod, kutya?! Meg se forduljon az ostoba fejedben! Kitépem a szíved és nyársra tűzöm, ha csak vicsorítani merészelsz rá! – folytatta egyre ingerültebben.

- Csillapodj le JongIn! – emelte fel a hangját Daniel, ahogy közelebb sétált HoSeokhoz. – Kérlek, HoSeok, nem kell ezt tenned, AhYoung jól van – lépett LuHan mellé, majd együtt állták a Vérfarkas útját, hogy így is óvják az Angyalt.

- BaekHyun? – suttogta alig hallhatóan AhYoung, ahogy reszkető ujjbegyeit nyakszirtjére vezette. – Gondolod, hogy tényleg rendben vagyok? – emelte kérdő pillantását a Vándorok Vezetőjére. – Hiszen TaeMin. Mármint az a Vámpír tényleg meg akart harapni – hebegte zavarodottan.

- Tudod, hogy’ hívják? – pislogott nagyokat BaekHyun, ahogy hosszú végtagjait AhYoung vállaira vezette. – Beszélt hozzád? Mondott neked valamit, AhYoung? – kérdezősködött tovább.

- Öhm. Hát. Csak. Csak. Annyit. Hogy. Hogy. Uhm.

- AhYoung? Mi történt? – lépett közelebb hozzá BaekHyun, maga mögé utasítva többi társát, még JongInnak sem hagyta, hogy közelítsen az Angyalhoz. – Mondd el, kérlek.

- A Vámpír – sóhajtott fel. – TaeMin. Így hívják. Vagyis így mutatkozott be. Nekem – dünnyögte maga elé pironkodva.

- Te is megmondtad a neved? – biccentette oldalra a fejét a Vándorok Vezetője.

- Ühüm – bólogatott aprókat, mire JongIn csak egy erőteljes torokköszörüléssel fejezte ki nem tetszését.

- Aztán mi történt még, AhYoung? Miután megmondta a nevét a Vámpír. Mit mondott még neked?

- Azt. Azt, hogy. Azt akarja, hogy. Hogy én – dünnyögte ködös tekintettel.

- Mit? Mit akart? – noszogatta türelmetlenül BaekHyun. – Mit akart tőled?

AhYoungból újabb nehézkes sóhaj szakadt fel, megemelte szemhéjait, melyek ezúttal mogyorószín helyett feketén izzottak. BaekHyun hirtelen elengedte AhYoung vállait, meglepetten pislogott az előtte álló Teremtményre. AhYoung ködös szempárja szertefoszlott, egy sötét tudattal rendelkező Lény állt a Hibrid és a Vándorok előtt. Az Angyal hátrált néhány lépést BaekHyuntól, majd szóra nyitotta ajkait.

- Csak egyetlen harapás és a Királynőm leszel – szólalt meg AhYoung a korábbi Vámpír hangszínén, mindenkin mély döbbenet lett úrrá, még maga a Vándorok Vezetője sem tudta mire vélni a jelenetet, aminek szem- és fültanúja lett. – Engedjétek hozzám, vagy egytől egyig végzek veletek! Ő már hozzám tartozik, a Királynőm és többé már nincs hatalmatok felette. AhYoung az enyém! – süvített végig az ellenkezést nem tűrő mondat, megborzongatva ezzel a Vándorokat és JongInt egyaránt.

- AhYoung! – üvöltötte el magát JongIn a következő másodpercben. – Soha nem veheted őt el tőlem, Vérszívó! TAKARODJ A HÚGOM TESTÉBŐL! – ordította önkívületlenül. – SOHA NEM LESZ A TIÉD, AHYOUNG!

- Már a kezdetektől fogva az enyém, Hibrid! – zúgott fel AhYoungból az újabb mondat, továbbra is a Vámpír ellenszenves hangján. – Éppen ettől akartátok megóvni.

- AhYoung?! Hallasz?! AhYoung! – kapta el csuklóit BaekHyun, s közben finoman rázta a testét, hátha az Angyal mielőbb észhez tér. – Kérlek, AhYoung, ne hagyd, hogy uralma alá vegyen! AhYoung, te erősebb vagy mindünknél! AhYoung, Angyal vagy, tégy ellene! Ne hagyd, hogy irányítson! AhYoung, küzdj! Küzdj a Vámpír ellen, különben elveszítünk! AhYoung, ne hagyd, hogy megtegye! AhYoung, ellenkezz! Küzdj, Angyal! Küzdj az életedért! – fohászkodott hozzá megállás nélkül.

- Ő az enyém! – vigyorgott féloldalas és veszélyes mosollyal BaekHyunra az Angyal. – Hozzám tartozik, és többé már nem tehet ellene semmit!

- Küzdj, AhYoung! – kiáltotta BaekHyun, s nem sokkal később LuHan és Daniel is megjelent mögötte. – Küzdj, AhYoung! – zúgtak fel tökéletes összhangban. – Küzdj, Angyal! Küzdj ellene! Harcolj az életedért, az életünkért! Küzdj, AhYoung!

- AHYOUNG?! – sikított fel JongIn fájdalmában, majd a térdeire esett, görcsbe rándult testtel kuporodott össze a rideg talajon.