5. fejezet

A tekintetük találkozott. A Tündér felemás szempárja összeakadt a Vándor haragos pillantásával, melyből azonnal távozott a düh, a helyére sajnálat és megbocsátás költözött.

- Hogy’ hívnak?

- Hagyj békén!

- Mi a neved?

- Mondtam már, hagyj békén!

- Nem Ember vagy, igaz?

- Semmi közöd hozzá! Eredj innen! Hagyj magamra!

- Akkor milyen Lény vagy?

- Nem érted?! Hagyj már békén!

- Kérlek. Én csak segíteni akarok neked.

- Nincs szükségem a segítségedre.

- Mindenkinek szüksége van rá.

- Nekem nincs! Tűnj el!

- Nem megyek sehova!

- Akkor majd én elmegyek.

- A sérüléseidből ítélve arra is képtelen lennél, hogy lábra állj. Akkor hogy’ akarsz elmenni?

- TŰNJ INNEN!

- Nem! Vándor vagyok. Megvédek minden Teremtményt. Téged is.

- Bolond vagy.

- Az lehet. De attól még az igazat mondtam.

- ...

- Az én nevem BaekHyun. Téged hogy’ hívnak?

- MeeYun.

- Örülök.

- Csak te.

- Milyen Lény vagy, MeeYun?

- ...

* * *

LuHan pupillája összeszűkült, a térde egy másodpercre megrogyott, majd egy hatalmasra növekedett gombócot igyekezett letuszkolni a torkán BaekHyun szavait hallva. Elsőre fel sem fogta, amit hallott; úgy érezte, csak a képzelete játszik vele, és csupán a füle csengett. De ahogy egyre áthatóbb lett Társa pillantása, azzal egyenes arányban tudatosultak LuHanban a korábbi szavak. Olvasott már különös Teremtményekről, és magában fel is állított egy rátát, melyik Fajtát hova sorolja. Hitte, hogy a Tündérek egytől egyig a Jók táborát erősítik, de BaekHyun erre egyetlen mondattal rácáfolt.

Meredten bámulta Társa arcát, és csak egyre nagyobb és több gombóc keletkezett a nyelőcsövében, amiket egyre nehézkesebben tolt le rajta. A fiatalabb LuHan vállára szorított, amitől az egy másodpercre összerezzent, majd megrázta fejét, hogy észhez térjen. Megköszörülte a torkát. Arcvonásai túlontúl árulkodóak voltak.

- LuHan? – kérdezte alig hallhatóan, miközben még egyszer a vállára fogott.

- I-itt... vagyok – dadogta aprókat pislogva.

- Tudom, hogy nem erre számítottál, és meg is leptelek a dologgal, de ezért kértelek, hogy tegyél nekem esküt.

- T-tudom – hebegte. – Tudom, csak – elhallgatott, mélyen BaekHyun szemébe nézett.

- Csak? Csak, mi? – elvette a kezét az idősebb válláról, és hátrált egy lépést tőle.

- Azt tudod, hogy miért lett Bukottá?

BaekHyun felsóhajtott LuHan kérdését követően. Tudta. Pontosan tudta, mert az volt az első és utolsó beszélgetés közte és a Haláltündér között. Akkor látta először és utoljára a Tündért, amikor végső kétségbeesésében bevallotta neki az igazat, és elmenekült a Vándortól. BaekHyun tanakodott még egy kis ideig, végül egy magabiztos bólintással válaszolt LuHannak.

- Miért?

- Mondtam már. Megtagadta a Sorsát.

- Ahhoz, hogy megtagadja a Sorsát bárki is, történnie kell valaminek. Valami komoly dolognak.

- Történt – mormolta.

- Nézd, BaekHyun. Ha azt akarod, hogy teljes erőmmel segítsek védeni a Tündéredet, akkor úgy érzem, jogom van tudni róla mindent. Nem csak azt, hogy Bukott, vagy éppen annyit, hogy egy Haláltündér. Valamiért Bukottá vált, és az úgynevezett képességéből adódóan elég komoly dolog lehetett az ok, amiért a másik lehetőséget választotta.

- A Haláltündér megnevezésből már akár ki is következtethetted.

-  BaekHyun – morrant fel kicsit erőteljesebb hangon a fiatalabb gúnyos megjegyzését hallva.

- Bocsánat. De egyszerűen aggódom MeeYun miatt, és szeretném végre megtalálni. Túl régóta keresem, és érzem, hogy egyre kevesebb az ereje.

- Tudom, hogy aggódsz miatta. Ahogyan én is aggódom Miatta – felsóhajtott. – Segíteni akarok neked, de tartozol annyival, hogy elmondasz mindent MeeYunról, hiszen csak így tudom megvédeni a Vadászoktól és minden más borzalomtól őt.

- Mégis hajlandó vagy védeni egy ilyen Lényt, mint MeeYun? – BaekHyun pupillája a kétszeresére dagadt, ahogy az idősebb tekintetére talált. – Komolyan mondtad, hogy megvéded őt?

- Vándor vagyok. Az életem árán is megvédek egy Teremtményt, nem létezik különbség számomra közöttük.

- Köszönöm, Hyung – hálásan bólintott, miközben a kibuggyanni készülő sós cseppet sietve törölte le bal szemének sarkából, és fojtotta vissza a továbbiakat.

- Miért tagadta meg a Sorsát, MeeYun? Miért nem akart Haláltündér lenni és lett inkább Bukott?

- MeeYun megölt valakit – LuHan halkan felmorrant, hiszen tudta, hogy ez áll a dolog hátterében, de egyre zavaróbb volt a harapófogó stílus, amit alkalmaznia kellett BaekHyunnal szemben. – Egy baleset volt – folytatta végül. – Véletlen. Akkor még nem tudta, hogy mire képes a puszta érintésével, és MeeYun megrémült. Megijedt a fekete szárnyaitól és a szénként fénylő tekintetétől, amikor a tükörbe nézett. A szobájában volt, amikor először jelentkezett a képessége, de egyedül volt. Legalábbis MeeYun ezt hitte.

- Miért? Ki volt még ott?

- Egy nagyon közeli barátja, akit MeeYun testvéreként szeretett, és sokat segített is neki. Csak egy pillanatra ért az arcához, amikor ez a nevezett barát a következő momentumban rongybabaként esett össze, és onnantól kezdve nem mozdult.

LuHan földbe gyökerezett lábbal hallgatta BaekHyun meséjét a Tündérről, aki elvette az életét a barátjának. A fiatalabb Vándor szemében összegyűltek a könnyei, ahogy felidézte az újabb fájdalmas emléket, kezei ökölbe szorultak, mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, ajkai visszafogottan remegtek az idegességtől. LuHan azonban tudta, hogy amit lát, nem Társa fájdalma. MeeYun szenvedését érezte a testében. Minden porcikájában. A csontjaiban. A vérében. Mindenütt. Tudta, hiszen ő maga is átélte. Minden nap, a nap minden percében.

LuHanra ok nélkül tört a szomjúság olykor, ahogyan a napfénytől is egyre gyakrabban irtózott, és még bizonyos szagok is sűrűbben kezdték őt zavarni alkalmanként. Kifejezetten egy Fajtának a szagától érzett viszolygást néhanapján. Az Egy Teremtmény miatt.

Habár a Vándorok nem tehetnek különbséget a Teremtmények között, mégis van mindegyik Vándornak egy különleges Teremtménye, akit a saját életénél is jobban véd. BaekHyunnak ilyen Lény volt MeeYun, ahogyan LuHannak is ilyen volt Ő. Az a Vámpír. Ugyan készek lettek volna megvédeni a Tűzdémont, ahogyan a Sárkányért is feláldozták volna az életüket, de MeeYun mellé rendelte a Sors BaekHyunt, LuHant pedig kísérteties módon egy Vámpírhoz. Egy Vándornak egy Teremtményt kell a Végsőkig oltalmaznia, viszont nem tagadhatja meg a többi Teremtménytől ugyanazt a Menedéket sem.

- Keressük meg MeeYunt – fogott BaekHyun mindkét vállára.

- Rendben. Aztán megkeressük a te Vámpírodat is – szája sarkában parányi mosoly jelent meg, ami hamar viszonzásra lelt LuHan által.

- Ha megmentettük MeeYunt, akkor beszélünk az én dolgomról. Addig pedig igyekezzünk túlélni minden mást – a Szürkeségbe nézett, a kezdeti mosoly alábbhagyott.

BaekHyun fújtatott még egy nagyot, ellazította a kezeit, aztán követte LuHan pillantását, és ő is a ködfellegre fordította a tekintetét. A korábbi fehér Fény ismét felerősödött körülöttük, mindkettejük teste lassanként melegedett fel, és járta át mindkettejüket a Fényfoszlány kellemes érzése.

- Érzed? – kérdezte halványan mosolyogva LuHan.

- Érzem.

- Dilidilidilidó~ - a két Vándor hirtelen egymásra nézett a játékos kiáltást hallva, majd újra a világos homályba bámultak.

- Hallottad? – súgta LuHan, mire BaekHyun csak egy biccentéssel reagált.

- Dumdududumdum~ - újra az a játékos hang érkezett feléjük, de ezúttal a hátuk mögül vélték felfedezni.

- Ugye nem zakkantunk meg, és te is hallod, hogy valaki trallalázik mögöttünk? – suttogta kissé ijedten LuHan.

- Remélem. Vagy pedig a Lélekfalók elvették az eszünket, és teljesen meghibbantunk – morogta BaekHyun.

- Nem hibbantatok meg – vigyorogta a hátuk mögött a játékos hang.

- Ki vagy?! – forgatta a fejét a fiatalabb Vándor, amiben Társa is hamar követte őt, és a hanghullámok tulajdonosa után kezdtek kutatni.

- Ha kitalálod, akkor megtudod! – incselkedett továbbra is.

- Egy Teremtmény vagy.

- Egy a sok közül – kacagta a hang.

- Miféle Teremtmény? Tündér vagy te is?

- Pff. Sosem! Bár nem mondom, néha igen pajkosak tudnak lenni azok a kis Tündérkék – kuncogással egybekötve felelt BaekHyun kérdésére.

- Lidérc lennél? – tette fel LuHan kissé félve.

- Azért nem vagyok én olyan rossz, csak inkább komisz!

- Komisz? – formálta ajkaival BaekHyun, hogy a közelben ólálkodó Lény egyetlen hangot se halljon, miközben az idősebb Vándorra nézett. – LuHan vállat vont tanácstalanságában.
- Hogy’ érted azt, hogy komisz vagy? - informálódott az idősebb Vándor.

- Úgy, hogy komisz vagyok! – nevetett fel.

Ebben a pillanatban kapott a nyakához LuHan, és dülledt szemmel nézett Társára. BaekHyun kérdőn méricskélte LuHan arcát, aki csupán pislogni tudott meglepettségében. Közelebb lépett BaekHyunhoz, majd elvette a kezét a nyakáról, és a fiatalabb alkarjára szorított.

- Most már biztos elment az a kevés eszem is, ami volt, mert éreztem, hogy megcsiklandoz.

Mielőtt még BaekHyun reagálhatott volna LuHan értelmetlennek tűnő megjegyzésére, szabad kezével most ő kapott a nyakához. Ijedten nézett fel az idősebbre. Egymást méregetve rázták a fejüket, akár csak a hibbantaknak szokás, amikor a bőrükön érzik saját képzelgéseiket.

- Akartok ti is komiszkodni? – kapták a fejüket a bohókás hang felé.

- Vándorok vagyunk, nem tudunk komiszkodni – motyogta balga tekintettel LuHan.

- Mindenki tud komiszkodni, csak kell hozzá egy kis komiszpor!

- Mi az a komiszpor? – faggatózott BaekHyun. – Neked van olyanod?

- Te tudod, hogy milyen Lény lebzsel körülöttünk? – suttogta a fülébe, nehogy a virgonc Teremtmény bármit megneszeljen belőle.

- Eddig még egyet sem láttam, de olvastam már róluk, amikor MeeYun fajtája után kutattam.

- Milyen Lény?

- Társaságban nem illik sugdolózni! – bukkant fel a Teremtmény a két Vándor között.

Egyszerre ugrottak el egymástól a Vándorok, majd vágódtak is hanyatt mindketten pillanatnyi ijedtségükben. Könyökeiken támaszkodtak meg, és pislogtak nagyokat az előttük megjelent Különleges Egyedre.

Kék haja kócosan hullott szemébe, pisze orrával a levegőt szimatolta, telt ajkai barátságos mosolyra álltak. Míg jobb kezének ujjai között egy fűszálnak látszó növényféleséget forgatott, addig másik kezében egy apró barna szövetzsák bújt meg. Testét ismeretlen Fény ölelte finoman körül, vélhetőleg azonos lehetett azzal a Fényfoszlánnyal, amit BaekHyun követett a találkozásuk pillanatáig. A két Vándor nyelt egyet, ahogy a Teremtmény vigyorogva méregette őket, majd lassan leguggolt közéjük, és vigyázva dobálni kezdte a zsákocskát.

- Na? Akartok ti is komiszkodni? – ismételte meg korábbi kérdését, miközben huncut mosoly ült ki telt ajkaira.

- Miféle Lény vagy? – súgta az idősebb Vándor.

- Ha kitalálod, akkor megtudod – viccelődött a Lény.

- Csak egy Faj van, ami képes bármikor és bárkivel komiszkodni – jegyezte meg BaekHyun, ahogy LuHannal összefonódott mélybarna tekintetük.

- Akkor már tudod is, hogy mi vagyok! – felnevetett. – Na? Még mindig nem akartok komiszkodni? – egyre láthatóbban dobálta a kezében szorongatott barna kis zsákocskát.

- Még nem vagyunk biztosak benne, hogy milyen Faj vagy – mormolta LuHan, lassan felemelkedett, és az előtte guggoló Teremtményt kezdte áthatóbban vizslatni.

- Ne bámulj! – mordult fel a Lény, majd ő is felegyenesedett.

- Bocsánat! – LuHan lesütötte a szemét, összekulcsolta ujjait a teste előtt.

- Csak ne bámulj. Nem szeretjük, ha ennyire a képünkbe bámulnak. Akkor nem tudunk komiszkodni.

- A komiszságon kívül értesz máshoz is? – érdeklődött BaekHyun, ahogy ő is felkelt a hűvös talajról.

- Miért fontos? Az a lényeg, hogy csak mi tudunk komiszkodni! Meg azok, akik kapnak egy kis komiszport! – emelte magasabbra a szütyőt, és még szélesebb vigyorra húzta a száját. – Kértek belőle? Jól jöhet a fránya Harapósokkal szemben, na meg a Morgók is előszeretettel prüszkölnek tőle. – A zsákra bambult csücsörítve. – De azokkal a nyamvadt Zabagépekkel szemben még ezzel se megyünk semmire.

- Harapósok meg Morgók? Kik a Zabagépek? – kíváncsiskodott a gúnyneveket hallva LuHan.

- A Hegyesfogúak. Azok a Harapósok. Akik szívesen kortyolnak egy kicsit a pezsgő véredből, mert arra támad kedvük – morogta.

- És a Morgók? – kérdezte BaekHyun.

- A Hegyesfogúak ősi Ellenségei. Bűzlenek. Morognak. Semmit nem tűrnek meg maguk mellett, még néha saját maguktól is undorodnak.

- Na, és a Zaba. Micsodák? Mi volt a harmadik?

- A Zabagépek – nyelt egyet. – Az Éjszaka és Árnyékok Urai. A semmiből jönnek, falatoznak egy kicsit valakiből, aztán tovább állnak, mint akik jól végezték dolgukat. A leggusztustalanabbak. A legveszélyesebbek, mert senki nem tud elrejtőzni előlük, és még a Hegyesfogúak is meggondolják, hogy összetűzésbe kerüljenek-e velük.

- Mit kell tennünk a komiszporért cserébe? – informálódott a fiatalabb Vándor.

- Miért? – pillantott a Vándorra. – Mid van cserébe? Mit vagy hajlandó adni érte? – elvigyorodott, és a zsebébe rejtette a parányi csomagot.

- Szinte nincs semmim, amit fel tudnék ajánlani egy kevés komiszporért cserébe.

- Hm. Add a tőröd! – nyújtotta a kezét BaekHyun felé.

- Hogyan?!

- A tőröd jó lesz fizetség gyanánt. Na? Kell a komiszpor?

- A Tőr az egyetlen, amivel meg tudom védeni a Teremtményeket. Nem válok meg tőle semmi esetre sem! Inkább a halál, mintsem a Tőröm.

- Ahogy gondolod – megrántotta a vállát, és LuHanhoz fordult. – Te? Cserébe a tőröd, és kapsz egy kis komiszport.

- Nem – jelentette ki magabiztosan a Vándor, és hátrált a Teremtménytől. – Inkább nem leszek komisz, de a tőröm a bőröm alatt marad!

- Hát jó. Ha nem, hát nem!

Vigyorogva indult el az újabb fény felé, amikor BaekHyun utána kapott, és a csuklójára markolt. A Teremtmény bosszúsan fordult vissza, és söpörte el a szeméből kósza tincseit. Smaragdzölden ragyogott fel eddig rejtegetett szempárja, BaekHyun nyomban elengedte a Teremtményt, és hátrébb araszolt tőle. Kis ideig még villogtatta zöld tekintetét, majd ajkaira újra habókos mosoly költözött, és íriszei is mélybarna színt öltöttek fel.

- Gyertek! – biccentett az erősödő fény felé. – Most már jó helyen vagytok, itt pihenhettek.

- Itt? – pislogott BaekHyun. – Hol van az az itt?

- Itt – húzta félre a lelógó liánokat, melyek függönyként szolgáltak, hogy elrejtsék a helyet az alkalmatlankodók elől.

A két Vándor előrébb merészkedett, majd a vigyorgó Teremtmény finoman beljebb tessékelte őket. Szoborrá dermedtek a látványtól.

- Üdvözöllek titeket itt a Koboldok Falujában! A komiszságunk határtalan. Szólítsatok nyugodtan BamBamnek.

Varázskobold